Szövetségünk elnöke 2026. május 13-án védte meg „A testnevelésórai sportjátékoktatás élménypedagógiai megújításának lehetősége az ultimate frizbivel” című disszertációját nyilvános vitán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájában.
A doktori védés azt is jelenti, hogy az ultimate frizbi mint pedagógiai eszköz immár tudományos szintre emelkedett. Ráadásul ebben a kontextusban a világon ez az első olyan doktori értekezés, amely a sportágról született.
A kutatás eredményei rámutatnak, hogy a sportágban rejlő pedagógiai és oktatásmódszertani lehetőségeket a hazai testnevelőtanár-képző intézetek vezetői mellett az ultimate frizbit oktató testnevelők is felismerik.
Nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy a sportág kisjátékos oktatásmódszertanát azok a pedagógusok is könnyen elsajátítják, akik más sportágban azt korábban nem alkalmazták.
Valamint – nemzetközi tudományos nóvumként! – bebizonyosodott, hogy a labdával kezdődő ultimate-oktatás az emberkövető védekezésen keresztül hatékonyan előkészíti a kontaktjellegű inváziós sportjátékok (kiemelten a kosárlabda és a labdarúgás) iskolai oktatását.
Ahogy az egyik opponens fogalmazott: a TIGU-modell révén az ultimate frizbi valódi pedagógiai mediátor.
Szövetségünk a sikeres doktori címszerzés eredményeit felhasználva ősztől több hazai tanítóképző egyetemmel együttműködve pilotprojektet indít, amelynek célja a sportág egyetemi képzésének, valamint alsó tagozatos oktatásának széles körű bevezetése.
A gyakorlati hatékonyság érdekében frizbisport nagyköveteink országszerte segíteni fogják az eredmények jövőbeni alkalmazását.
A disszertáció és kísérő dokumentumai: https://disszertacio.uni-eszterhazy.hu/195/
A védés videója: https://www.youtube.com/watch?v=V4oJxgLy2oI
